A VEIKI-től örökölt eszközök státusza

Nyomtatás

2014. december 6.

Cégünk megalakulásakor, 2009-ben egykori cégünktől, a VEIKI Zrt.-től jelentős eszközállományt örököltünk, melyre bérleti szerződést kötöttünk a VEIKI-vel. A VEIKI felszámolásának megkezdésekor (2011-ben) az eszközkészletre vételi ajánlatot tettünk, melyet a felszámoló elutasított. Később a felszámoló pályázatot írt ki a nálunk lévő eszközkészletre, de a mi pályázatunkat elutasította, más pályázó pedig nem volt rá.

2012-ben a VEIKI hitelezője a felszámolótól kapott felhatalmazás alapján jelentkezett, hogy elszállítaná a nálunk lévő vagyonelemeket. Feléjük is tettünk vételi ajánlatot, melyet ők is elutasítottak, így valamennyi eszközt elszállításra összekészítettünk. A hitelező „kis türelmet” kért tőlünk, amíg néhány részletkérdést tisztáz a felszámolóval.

Türelmünk két évig tartott, idén nyáron jeleztük a hitelezőnek, hogy ha 30 napon belül nem szállítják el az eszközkészletet, megkezdjük szakszerű, környezettudatos megsemmisítésüket. A hitelező ekkor ismét felmérte az eszközöket és vagy egy tucatra bejelentette igényét, a többiről lemondott.

A hitelező az igényelt eszközöket elszállította, a maradék eszközöket pedig átadtuk egy elektronikus hulladékok megsemmisítésével foglalkozó cégnek.

Friday the 23rd - Free Joomla Template. Custom text here
Copyright -

©